Lázár Ervin Karsai Zsigmondról

Akik ismerik a Szentírásból Pál apostol rómaiakhoz írt levelét, azok tudják, hogy Isten igazságtalan. Mert amikor a szemére hányják, hogy Jákobról és Ézsauról már születésük előtt eldöntötte, hogy egyiküket szeretni fogja, a másikat nem, arra azt válaszolja: „Azon könyörülök, akin akarok, és az iránt vagyok kegyelmes, aki iránt nekem tetszik.” Mindezt azért mondtam el, mert biztos forrásból tudom, hogy 1920 őszén Isten valami melegséget érzett a szíve táján. Miért is örvendezek? – kérdezte a körülötte állóktól, s a szentek karából valaki fölvilágosította: Mert most október 4-én fog megszületni a Karsai gyerek! Az ám, kiáltott az Úr szeretettel, és nekilátott, hogy ajándékokkal halmozza el a majdani újszülöttet.

Legyen szeretetre méltó, jószívű, bámulják őt a nők, legyen tehetsége vonalhoz, színhez, ritmushoz, nótához, tánchoz, legyen összekötőkapocs sok jószándékú ember között, és természetesen ha eljön az ideje, legyen egy hozzá méltó nagyszerű felesége, mert ilyen sok jó tulajdonságot jó feleség nélkül nehezen tud elviselni az ember.

Én most azért állok itt önök előtt, hogy tanúsítsam, ezek a jókívánságok mind megvalósultak. Pécelen, ahol Karsai Zsigmond lakik, pezsgő baráti, szellemi központ alakult ki körülötte, amelybe van szerencsém nekem is beletartozni, s így a saját szememmel láthatom, milyen magától értetődő természetességgel érzi otthon magát nála az iskolázatlan embertől kezdve az egyetemi professzorig, a táncot tanulni vágyó fiataltól a nyugati műgyűjtőig mindenki.

De hát így van ez, ha istenáldotta emberről van szó. Bár ami azt illeti, kis történetemnek az előbb még nem jártam a végére. Mert ennyi jókívánság után Isten még azon is elgondolkodott, hol lássa meg a gyermek a napvilágot. Úgy próbált neki kedveskedni, hogy a meseszép Erdélyt választotta.

Lehet, hogy Isten tévedett?

Hiszen a húszéves fiú kénytelen űzött vadként elmenekülni szülőföldjéről, hogy aztán oda soha többé végleg vissza ne térjen. Azóta is hányszor gondolhatott elfelhősödő homlokkal szülőföldjére, otthon maradt rokonaira, szeretteire. Lehet, hogy inkább átok, mint áldás Erdély szülöttének lenni?

Egyértelmű válasznak itt van ez a kiállítás, amely unikum a maga nemében, hiszen egy a népi kultúrát, a néptáncot belülről ismerő és gyakorló ember fogalmazza meg nekünk kitűnő festményeken szülőföldje iránti ragaszkodását és az egyetemes emberi kultúra elpusztíthatatlanságába vetett hitét.

Lázár Ervin, elhangzott 1988-ban egy Karsai-kiállítás megnyitóján
Lázár Ervin: Zsiga föstő fest című meséjében is megörökítette Karsai Zsigmond alakját. A mese itt olvasható.