Maczkó Mária: „Búza között van egy keskeny gyalogút…”

Az Ajándékember útját járva visszatért oda, ahonnan közénk érkezett. Vannak kiválasztott – karizmatikus egyéniségek, akik fontosak, s a halálukkal nyomatékosítják mindezt. 

Mindig lenyűgözött tiszta, gyönyörű énekhangja, zeneileg, szövegében is értékes dalcsokrai, táncai, egyszerű népi előadásmódja, méltóságteljes színpadi viselkedése. Lélekből énekelt és táncolt önfeledten, sokszor magasba emelve és megforgatva táncos párját.

Öröme szétsugárzott a szereplőkre és a közönségre is. Ezek a röpke, sokadalomban történt találkozások is azt sugallták, hogy egy kiemelkedő népművésszel találkoztam. Amit ő tudott, követnivaló példa, megőriznivaló kincs, élő néphagyomány.

Az ének, a tánc, a mese és a muzsika kicsi gyermekkorától nagyon érdekelte. Kiváló nótafaként faluja teljes zenei anyagát képviselte, táncosként pedig egyik utolsó reprezentánsa volt Lőrincréve kultúrájának, aki korát meghazudtoló frissességgel táncolta vidéke táncait.

Értékvesztett világunkban ki nem alvó fáklyaként lobog számunkra az ő gazdag életútja, sikerei. Elsősorban azt jelzi, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére igény van a „tiszta forrásból” fakadó, gyökereinket, múltunkat felelevenítő, jelenünket és jövőnket teljesebbé tevő népművészetre.

Karsai Zsigmond nagysága egyszerűségében, igazságot szerető lelkében volt. Művészete egy-egy tisztelgő köszönés volt rohanó világunkban, ahol ember és ember között egyre inkább nem a jóság és az erény megléte vagy hiánya, nem belső emberi tulajdonságok tesznek különbséget, hanem a vagyoni helyzet, a külsőség lett a legfőbb értékmérő.

Drága Zsiga bácsi! 
Sokat gondolkodtam, mi táplálta a szeretet kiapadhatatlan forrását, mely a mi szomjunkat is oltotta, mely gyógyírt jelentett minden bajunkra. Azt hittem, a székely ruha szent és sérthetetlen, akit rejt, az Ég és Föld között lebeg, azt földi bajok, betegségek nem fogják. Fehér harisnyáddal összhangot teremtő lobogó fehér hajad megismételhetetlen tiszta jelenséggé tett, mint egyfajta védjegyed sámsoni erőt hordozott, melyből sokan merítettünk. 

„Bús a bús gerlice madár…” – zengetnénk sokan veled kapcsolatban. Az énekes madarak egyikeként a legmélyebb imával, a hálával gondolok rád. Köszönöm a Teremtőnek, hogy adott nekünk Téged, hogy éppen akkor éltél itt a földi létben, amikor én. Szűkebb pátriám egyik kincsőrzőjeként állíthatom, hogy hatósugarad elért a Galga mentére is, sokunknak bensődből fakadóan mértékadó voltál.  

A Mindenható égi lángja lobogja be ünnepeidet és hétköznapjaidat az örökös hazában! Égi Édesanyánk palástja óvjon további missziódban! Légy áldott mindörökkön örökké!

Jó turai szívvel, baráti szeretettel ölel minden turai tanítványa nevében is,

Maczkó Mária, Magyar Örökség és Prima-díjas népdalénekes
Tura, 2020. szeptember 15.